Bemutatkozás

Gombos Edina vagyok, 1994-ben végeztem kozmetikusként kitűnő (vörös) diplomával. Ezt a szép mesterséget azóta is folyamatosan gyakorlom.

Hamar rájöttem, hogy számomra a kozmetika nem csak az arc ápolását szépítését, hanem a test bőrének ápolását is jelenti. Így a palettámra már hamar felkerültek a test kezelések is.

Fontosnak tartom, hogy vendégeim, ha szükségét érzik, felesleges kilóiktól, a narancsbőrtől megszabadulhassanak, hogy testükön a bőr újra szép és feszes lehessen. Ennek elősegítésére kínálom vendégeimnek a különböző fajta testkezeléseket, melyeket egyénre szabva tudok ajánlani.

Természetesen az arc kezeléséről sem feledkezhetünk meg, hiszen elsőként az arcunkat látja meg a környezetünk, így a rólunk alkotott elsődleges benyomás is ez alapján keletkezik. Ősi mondás, hogy 30 év felett már mindenki felelős az arcáért. Nos, legyen az ember akár 30 alatt, akár 30 év felett, az ápoltság, az egészség, a szépség iránti ösztönös igény természetes jelenség. Ezen igény szakszerű, eredményes, látványos, és optimális kielégítéséhez nyújthat segítséget a kozmetikus, amikor a megfelelően felépített, személyre szabott arckezeléseket kínálja vendégeinek.

A francia prémiumkategóriás Mary Cohr cég 2008-ban felkért a szakmai vezetésre, így a kozmetikában végzett munkám mellett foglalkozom hazánk összes Mary Cohr kozmetikus oktatásával, folyamatos elméleti képzésével, továbbképzésével.

Alapelvem, hogy mindig maximális színvonalat és teljesítményt kell nyújtanom a munkámban, és célom, hogy a szépülni vágyó vendégek a lehető legnagyobb elégedettséggel távozzanak a kezelés után, és örömmel térjenek vissza újra hozzám.

Ehhez szükséges a szép környezet, a nyugodt, bizalmi légkör kozmetikus és vendége között.

Próbálja ki Ön is!